Sírásig meghatódott „Lópici Gáspár” a jótékonysági gyűjtéstől

Még tavaly az Aurora zenekar bejelentette be, hogy gyűjtést szerveznek Szilágyi Istvánnak, a Keménykalap és krumpliorr Lópici Gáspárjának. A zenekar – amelyik 2013-ban egy klipet is készített Szilágyival – a Facebookon jelentette be, hogy egy “támogatói póló” árusításával segítenek a színészen. A Fülesbagoly blog információi szerint a projekt olyan sikeres lett, hogy

alig több, mint két hét alatt már 3,3 millió forintot gyűjtöttek össze.

A 79 éves színész döbbenetes szegénységben él feleségével és munkanélküli fiával egy romos rákosligeti házban. Súlyos betegsége miatt pedig még dolgozni sem tud. Amikor az online lapok felhívták az emberek figyelmét Szilágyi nehéz helyzetére, többen is gyűjtést szerveztek.

Ennek eredményeképpen az idős színművész most a házának csinosítgatásán gondolkozik és nagyon mélyen érintette a dolog. Mint szinész, a Lópici is egy szerep volt az életében, ez azonban kiállta az idő próbáját: mindannyiunknak, akik akkoriban nézték a filmeket, amiben szerepelt, jó emlékkel őriztük meg őt a kedves szerepeivel.